udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Bodor Piroska

2007. október 1.

Az elmúlt tíz évben a Gyimesek térsége kibillent természeti egyensúlyából. Ennek oka a fakitermelés – hangzott el szeptember 29-én Gyimesközéplokon, ahol Hargita Megye Tanácsa és a Pogány-havas Kistérség konferenciát szervezett Gyimes a XXI. században címmel, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter részvételével. „Az esztelen fakitermelés következményei az olyan természeti katasztrófák, mint a 2005. júliusi árvíz, amikor a környékbeli patakok, valamint a Tatros elárasztották a települést” – fogalmazott Korodi Attila. A jövőben a helyi önkormányzatnak fel kell vállalnia, hogy az ésszerű erdőgazdálkodásért egyeztet minden egyes erdőtulajdonossal. Szükséges a Tatros folyó medrének rehabilitációja, ami 12 millió euró értékű beruházás. Ebből 2 millió euró lehívására már megítéltek egy Phare-pályázatot, és szeptember közepén aláírták a szerződést a kivitelezési tervre. A maradék 10 millió eurót csatlakozás utáni alapokból és állami költségvetésből kell lefedni. /Környezetvédelmi szemmel Gyimesről. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./ Kétnapos szakmai konferencia keretében Gyimes-kutatók próbáltak rávilágítani arra, hogy milyen változások elé nézhet a Gyimesek térsége. Bodor Piroska, Gyimesfelsőlok polgármestere hangsúlyozta: jelenleg a munkanélküliség jelenti a legnagyobb gondot a településen. /Daczó Dénes: Jelen- és jövőkép a Gyimesekről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 1./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék